6. Fejezet

Ciao Bionda! 

6. Fejezet 

A lábam a zene ritmusára mozgott. Nagyon bulizhatnékom volt, pedig még csak alig a hét közepénél jártunk. Tátogva, hangtalanul énekeltem a szöveget, miközben az ágyamon feküdtem. Csak akkor hagytam abba, és vettem le a fejemről a fejhallgatót, amikor Gitta előttem állt láthatóan hozzám beszélt, amiből persze én egy szót sem értettem. 

- Bocsi, nem hallottam. Mit mondtál? 

- Hogy most hétvégén lesz Ferragosto, 

- Mi lesz most hétvégén? - vontam össze a szemem értetlenül. 

- Ferragosto. Tudod az olaszoknál az a nemzeti ünnep. Olyan, mint nálunk az augusztus huszadika. 

- Ahha. 

- Jah tényleg. - lépett ki a másik szobából Eliza. - akartam mondani, hogy menjünk valahova.

- Mármint bulizni? Vagy hova? 

- Hát, ahha. Bár én nagyon megszeretném nézni a tüzijátékot. 

- Lesz tüzijáték? - csatlakozott a beszélgetéshez Rita. 

- Ahha. Lent a Praton. 

- Uhh, arra mindenképp menjünk el! - Ültem fel hirtelen az ágyon. 

- Okés, akkor mi lenne… mivel Ferragosto ugyebár szombato lesz… - vágott elgondolkodó arcot Liza. - mi lenne, ha pénteken elmennénk valahova bulizni, valami diszkóba, szombaton meg mennénk Ferragostózni a pratora. 

- Én benne vagyok. - bólintott Gitta. 

- Én is. De hova menjünk bulizni? 

- Hát nem tudom. Villa Barbieri nem jó? - Kérdezte annak a helynek a nevét mondva, ahol múlthéten voltunk. 

- Hát…végülis multkor jó buli volt. Akkor gondolom most is jó lesz. - vont vállat Rita, mi pedig Gittával beleegyezően bólintottunk. 

- És figyeljcsak Lora. Elhívhatnád a Valeriót Ferragostóra. Ha ő nem hív el a héten téged. 

- Én?! Én tuti biztos, hogy nem fogom elhívni. - ráztam hevesen a fejemet. - A-a. Ki van zárva. Nem. 

- Most miért? Ez szerintem is tök jó ötlet. - mosolygott Eliza. 

- Mert én nem fogok randira hívni egy srácot sem. Az a fiúk dolga. 

- De ez nem is olyan randi…csak… amolyan találka. Érted. Buli.

- Ahha, másnéven randi? - emeltem fel egyik szmöldökömet. 

- Hát nem muszáj úgy kérdezned. Mondhatnád neki mondjuk hogy… mi megyünk és hogy…

- Hogy hol van jó buli hely!  Vágott közbe Gitta. - És hogy ajánljon valami jó helyet. 

- Ahha, tényleg ez jó. - Nézett elismerően Rita, Gittára. 

- És akkor majd mondja, hogy ők is odamennek, inenn pedig magától értetődő, hogy akkor már mennyetek együtt. 

- Vagyis fel se fog tűnni neki, hogy randira hívtad, miközben igem de ő azt hiszi, hogy ő volt. - fejezte be Eliza a terv felvázolását. 

- Uhh! És mond neki, hogy nyugodtan hozza a haverjait. - legyintett Gitta. 

- Hát nemtudom lányok… - ráztam a fejem. 

- Mit nem tudsz? Ez egyszerűen a tökéletes terv. 

- Jó, még meggondolom. - hagytam rájuk. Ám már rá is írtam két barátnőmre, Barbira és Fatira, hogy felvázoljam nekik a helyzetet. Sajnos mind a ketten egyetértettek a lányokkal. Hogy ez egy tökéletes terv. Én nem tagadom ennek a tervnek a tökéletességét. Én csak félek a visszautasítástól. Mert mi van, ha odamenyek hozzá, megkérdezem és egyszerűen kinevet? Akkor elsüllyednék szégyenembe. Még soha nem kezdeményeztem fiúnál és nem is szeretnék. Csak hát azok a gyönyörű zöld szemek…. és az az imádnivaló félmosoly. 

```

Másnap, a munkában egésznap azon kattogtam, hogy vajon tényleg nekem kellene e megtennem az első lépést. Végülis mi rossz sülhet ki belőle? Nem igaz? 

- Szokatlanul csöndes vagy ma. - Lépett mellém Ádám, szorterezés közben. 

- Én csak… gondolkodtam. 

- Ajjaj. 

- Kösz. - vágtam egy grimaszt. 

- Csak ugratlak. Nah min gondolkodtál olyan nagyon? 

- Hát… csak azon, hogy hova menjün a lányokkal most hétvégén. Tudod. A Ferragosto miatt. - hazudtam. 

- Ferragosto? Jaaa. az olaszoknál az itt valami ünnep ugye? 

- Ahha. Állítólag mindenféle program lesz szerte a városban és… - a mondatot már nem fejeztem be, ugyanis hirtelen Valerio sétált el mellettünk. Menet közben hátrafordult, mondott nekem valamit olaszul, vagy angolul, de sajnos nem értettem a gépek zúgásától, majd rámkacsintott és tovább ment. 

- Azta ez meg ki volt? - Hajolt közelebb kíváncsian Ádám. 

- Valerio. - válaszoltam. - Mit mondott? Nem hallottad? 

- Nem. 

- Ajj. Most tuti azért nem jött ide, mert te itt beszélgettél velem. 

- Na rendben. Köszönöm szépen, akkor el is megyek. - vágott sértődött arcot. 

- Naa tudod, hogy értem. 

- Igen, pontosan tudom, hogy hogy érted. De nem baj, elviselem. - Tette drámaian a szívére a kezét és felpislogott a mennyezetre, mintha a kibuggyani készülő könycseppeket akarná visszatartani. Nevettem a színpadiasságán, és egy újabb adag könyvet fogtam magamhoz, hogy tovább pakoljam a könyveket a carellókba. Birom Ádit, de most tényleg azt kvántam, bárcsak nem szólt volna hozzám, amikor Valerio elment mellettünk. Akkor tuti ideött volna. Gondolom. Hamar megnyugtattam saját magamat egy kis énekléssel egybekötött tánccal. Ezúttal a Grízből, a finálé dalt énekeltem. Természetesen azt, amikor Salli bőrgatyában, vörös rúzzsal, a magassarkújával egy cigaretta csikket elnyomva énejli, hogy: I need a man! És természetesen Valerio ismét ezt az időpontot választotta ki arra, hogy megjelenjen mellettem és ezzel alaposan rám ijesszen. Azt meg kell hagyni, hogy ez a srác időzíteni, azt aztán tud. Azért kíváncsi lennék, hogy mennyire kedvel, ha még a Grízre és a Mamma miára való táncolásom sem tántorítja el. Érdekes…

- Szia szöszi. Mi a helyzet? - Vajon ezt a "tudom, hogy rámnézel és pocsolyává olvadsz, és ez nekem nagyon is tetszik, szivi" tekintetet a tükör előtt gyakorolja, vagy az anyatermészet áldotta meg vele? 

- Minden oké. - mosolyogta rá. 

- Szóval, figyel csak arra goondoltam, nem lenne e kedved, meginni velem valamit valamikor? - levegőért kaptam. Ne tűnj túl lelkesnek! Ne tűnj túl lelkesnek! Csak nyugiii. 

- De, persze, szívesen. - bólintottam. 

- Szuper. Megadod a számodat? És akkor majd megbeszéljük. 

- Ööö..igen.. - mondtam és nemtörüdve azzal, hogy a carellok egymás után jöttek, ezzel nemsokára azt eredményezve, hogy újabb blokátot csinálok, a mellettem álló állvány felé fordultam, ahonnan levettem egy tollat és az egyik kockás füzetböl kitéptem egy kisebb darabot, amire ráírtam a telefonszámomat, majd egy mosoly kíséretében Valerio kezébe nyomtam. 

- Köszi. Akkor majd hívlak. 

. Oké. - bólintottam megbabonázva és le sem tudtam venni róla a szememet. Közelebb hajolt. 

- Vigyázz a köbyvekkel, mert mindjárt blokátód lesz. - mélyült el a féloldalas vigyor az arcán, azzal megfordult és elment. Féltized másodperc múlva, pedig hangos pittyegés és megszólalt a gépiesített női hang: 

- Blokato! - egyszerre vörösödtem el a dühtől, és a zavartól. A döhtől azért, mert legszívesebben nekidobtam volna a gépnek a kezemben lévő négyszázhatvan oldalból álló matekkönyvet, a zavartól pedig azért, mert ha belegondolok, hogy Valerio pontosan tudta, hogy rajta kívül nem tudok másra koncentrálni, és hogy másodperceken belül ennek köszönhetően blokátóm lesz, akkor valószínüleg olyan vörös lesz a fejem, hogy indulhatnék cseresznye dublőr versenyen. De nem érdekelt. Randira hívott! Engem. Fogalmam sincs miért, ugyanis ilyen rossz állapotban soha nem szoktam lenni, mint itt munkában, de hát mindegy is. A lényeg, hogy elhívott engem randira. Percenként néztem az órát, hogy legyen már ebédszünetem, hogy elmondhassam Gittának a hírt. 

- Na mi a helyzet Dancing Queen? - Jelent meg mellett hirtelen Zsolti. 

- Minden csodálatos. - Válaszoltam hatalmas vigyorral. 

- Na mi történt ? 

- A Valerio randira hívott! - mondtam a normálisnál hárommal vékonyabb hangon. 

- Az meg ki? 

- Hát a kávés fiú. 

- És az ki? 

- Hát ilyen magas, szőke, izmos…

- Ahha. Nem tudom. Majd mutasd meg. 

- Oké. - bólintottam.  Lalalala hitelen igazán jó kedvem lett. Nem is érdekelt, hogy az óra milyen lassan váltogatta a számait. Boldogan dobáltam be a könyveket a kis carrellókba. Ám amikor eljött az ebédszünetem, mint a villám fordultam ki a standom mögül és indultam meg Gitta keresésére. Nem kellett sokat mennem, ugyanis Gitta a folyosó végén lévő standon szortírozott. 

- Gitta! - léptem mellé hatalmas vigyorral az arcomon. - Képzeld…

- A Valerio elhívott randira. - vágott a szavamba. 

- Hát te meg honnan tudod? - csodálkoztam. 

- Liza mondta. - vont vállat. 

- És a Liza honnan tudja? 

- Hát nem te mondtad neki? 

- Én? Én nem. - ráztam a fejem. 

- És nem mondtad senkinek? 

- Nem. Vagyis… csak Zsoltinak. 

- Na. Akkor gondolom Zsoltitól. 

- Mekkora egy pletykás! én akartam volna elmondani. 

- Hát mostmár mindegy. Nah, de a lényeg, hogy elhívott. Ez milyen izgi. Van egy igazi olasz L'amourod. 

- Úgy érted amore. - javítottam ki. 

- Tökmindegy. - Legyintett. 

- Velem van ma ebédszüneted? 

- Nem, ma nem. Itt szorterezek vagy három órát. 

- Na jó, akkor viszont én megyek csekkolni, mert éhen halok. - Azzal megfordultam, és elmentem a csekkolóhoz. Ám Valerio nem volt spedizionén. Lezöttyentem a szokásos helyemre az asztalunknál és nekiláttam a toast szendvicsemnek. 

- Gitta? Ma nem velünk eszik? - kérdezte Ági. 

- A-a. Már volt ebédszüneten. 

- Jah értem. 

- Képzeld. A kávés fiú elhívott randira. 

- Nem mondod! 

- De-de. - bólogattam. 

- Hát ez szuper. És mikor mentek, hova? 

- Nemtudom. Elkérte a számomat, gondolom majd ha felhív megbeszéljük. 

- Amúgy tényleg. Tud angolul? tök jól udtok beszélgetni? 

- Ahha. Mázli mi? - vigyorodtam el. Most az egyszer tényleg mázlim volt. Egy kezemen megtudod számolni azoknak az olaszoknak a számát, akikkel eddig találkoztam és tudnak angolul. Vagyis tudnak az olaszon kívül bármilyen nyelven. Mikor lejárt az ebédszünetem és mentem vissza, hogy csekkoljak, megint ne láttam Valeriot. Kicsit csalódott voltam, szívesen rámosolyogtam volna amolyan "emlékszel még hogy randira hívtál?" stílusban. De hát mindegy. Majd hív. Még akkor is ezt mondogattam, amikor hazafelé mentünk a buszon. Még akkor is, amikor a zuhany alatt álltam. És még lefekvés előtt is. Talán úgy értette hogy majd a héten valamikor hív? De mikor? Aznap? Vagy előtte egy nappal? Megfordultam az ágyamban és a párnát a fejemre nyomtam. Aludj! Holnap reggel úgyis látom. Ha megint odajön hozzám szorterezni, akkor majd megkérdezem tőle, hogy mikor akar találkozni. A legjobb a hétvége lenne. Bár a lányokkal be volt tervezve a buli, meg a Ferragosto. Illetve… igazából mindegy. A buliról és a tüzijátékról sokkal szívesebben lemondok mint a randinkról. 

```

Ugyan másnp úgy mentem be csekkolni, hogy vajon fog e mondani e valamit Valerio, amikor elmegyünk Gittával spedizione mellett. De nem mondott semmit. Csak mosolygott. Ami azért jót jelent. Gondolom. Persze  magyar csapatból már mindenki tudta, hogy randi lesz a kávés fiúval, ezért már reggel nem kíméltek. Egyik szexuális tatalmú poént kaptam a másik után, hiszen biztosra vették, hogy nekem bizony a kalóriaelégetés egy egészen különleges módját fogom tudni alkalmazni a hétvégén. És bár hihetetlenül zavarban voltam (ami természetesen nem látszott rajtam, hál'isten) nem világosítottam fel őket, hogy kizárt dolog, hogy már rögtön az első randin lefogok vele feküdni. Nyílvánvaló okokból kifolyólag. Úgyhogy inkább csak tűrtem és tűrtem, és úgy tettem, mintha nem zavarna a dolog. Pedig zavart. Nagyon is. Épp ezért megkönnyebbülés volt, hogy elmehettem dolgozni. Najó, ez azért ez teljesen nem igaz, Viszont már duplán vártam, hogy mehessek délben szorterre. Egyrészt azért, amiért eddig is. Mert táncolhatok meg énekelhetek. Másrészt azért, mert már a Valerio is tudja, hogy hol talál ilyen tájban és reménykedtem benne, hogy ezúttal is így lesz. Így is lett. Azzal már nem is foglalkoztam, hogy megint sikerült éneklés közben meglepnie. Szerintem már hozzászokott, hogy mindig táncolva talál engem. 

- Szia Lora! - állt meg mellettem. Oh oh. Hol marad a Szia szöszi? 

- Szia! - mosolyogtam rá. 

- Rossz számot adtál meg. Le akarsz rázni, szöszi? - Rossz számot? A világért nem adtam volna neki rossz számot. 

- Jó számot adtam. Biztos vagyok benne. - meredtem rá. 

- Ez tuti? Csakmert próbáltalak hívni párszor, nem azt mondja, hogy előfizető nem kapcsolható. Nézd. - azzal felém mutatta a telefonját, hogy nézzem meg a kijelzőn lévő számot. A szám jó volt. 

- Nem értem. Ez az én számom. - mondtam neki értetlenül. 

- Akkor inkább, maradjunk a facebooknál. Ott mégiscsak egyszerűbb. - mosolyodott el, én pedig megnyugodtam. Akkor nem rágott be. Gyorsan letéptem egy újabb darab papírt a füzetből és ráírtam a teljes nevemet. 

- Köszi. - mondta. - Akkor melyik napban maradjunk? Nekem a… hogy is mondják angolul? Domani, domani. Egy pillanat. Szükdégem van a google fordítóra. - Nevetett fel, és egy mozdulattal elővette a zsebáből  telefonját. A mellettem lévő futúszalagon pedig csak úgy jöttek a carelók, én pedig már alig bírtam és bármennyire is akartam volna vele beszélgetni, nem szerettem volna, hogy megint miattam álljon le megint az egész rendszer, ezért mondtam neki, hogy majd facebookon megbeszéljük, mert még úgysem tudom, hogy hogy melyik nap lenne jó nekem. 

- Rendben. Később találkozunk szöszi. - Villantott rám egy utolsó féloldalas mosolyt, befordult a folyosón. Hangosan fölsóhajtottam. A jó kedvem egészen addig tartott, amíg egy adag könyvért mentem a rakodó fiúkhoz, és egy afrikai srác, Christiano, - akit egyébként nagyon jó fej, nyitott pasinak ismertem meg - rám nem kiabált, hogy hagyjam már abba a táncolást. Nem értettem miért van kiakadva, hiszen nem is táncoltam, csupán a térdémet mozgattam ritmusra. Ő pedig totál seggfej módjára beszélt velem, amitől kicsit alábhagyott pár perccel ezelőtti jókedvem. Gitta ma szerencsére megint velünk ebédelt, így elmondhattam neki a legújabb Valerio sztorit. 

- Hogy érted, hogy nem tudodd fölhívni? 

- Hát ez az, amit én sem értek. Mert tényleg az én számom volt a telefonjában. Jó számot adtam meg. 

- De nulla hat harminccal írtad? 

- Persze. Miért hogy írjam?  - vontam fel egyik szemöldökömet. 

- Lora. - emelte egy pillanatra a plafonra a szemét. - Küldöldön plusz harmincattal kell írni. 

- Jaaaaa. Tényleg. - esett le hirtelen. - Hupsz. 

- Istenem. Szegény gyerek meg azt hitte leakarod pattintani. - nevetett fel. 

- Megint odament hozzád szorternél? - kérdezte Zsolti. 

- Ahha. 

- Meg ne lássa a Mama. Te már amúgy is fekete listás vagy. Ha meglátja, hogy munka alatt pasizol, akkor meg aztán…

- Hogy mi vagyok én? - tágultak ki a szemeim. 

- Hát fekete listás. Amiatt a multkori miatt. 

- Milyen multkori miatt? 

- Hát, amikor utánoztad M-ezásnél.

- Komolyan mondom, hogy fogalmam sincs miről beszélsz. - mondtam őszíntén. 

- Nem mondtátok neki? - fordult Zsolit Gittához, mire Gitta meg hozzám fordult. 

- Nem mondta neked Lilla? 

- Micsodát? - emeltem fel a hangomat, mert már keztdem ideges lenni. 

- Hát amikor tegnap M-ezésnél tudod, bejött a Mama és magyarázott nekünk valamit olaszul, de nem értettük hogy mit, te meg elmagyaráztad. Vagyis próbáltad elmagyarázni, hogy mit mond. És kiakadt a Lillának, hogy te biztos őt utánoztad, és hogy milyen tiszteletéen vagy.

- Ezt most nem mondod komolyan? 

- De. Én azt hittem Lilla mondta neked. 

- Hát nem mondta. De mi ez az egész, hogy utánoztam? Éppen, hogy próbáltam neki segíteni. Mert ti nem értettétek, hogy mit akar mondani, csak én. 

- Igen, tudom, mondtuk a Lillának. 

- Hát ezt komolyan mondom, hogy nem hiszel el. Engem ma már mindenki utál. 

- Miért, még történt valami? - kérdezte Zsolti, én pedig elmeséltem a többieknek, az esetet Christianoval. 

- Ne foglalkozz vele. Christiano mindenkivel ilyen. De komolyan. - legyintett Zsolti. 

- De foglalkozom vele! Meg most ez is. Most komolyan fekete listás vagyok? Ezért?! 

- Hát nem csak ezért, de ez nagyban hozzá járult. 

- hát ez komolyan mondom… - és egyre idegesebb lettem. Egyre hangosabban beszéltem és egyre többet. És hirtelen a sírás kerülgetett. Ami akkor hatalmasodott el rajtam, amikor Lilla is leült hozzánk az azstalhoz, és kiakadtam neki. Nemtudom miért. Nem vagyok az a sírós fajta. De már annyira idegesít, hogy az össze olasz piszkál, holott én a maximumot hozom ki magamból és ennél többet már tényleg emberileg képtelen vagyok nyújtani. Végül Lilla elkísért a Mamához és elmagyarázta neki, hogy ez egy hatalmas félreértés volt. Bocsánatot persze nem kért tőlem, ez az átkozott nőszemély de úgy tett, mintha ő lenne a jóságos keresztanya, és egyáltalán nem lett volna mérges rám. Azonban ennek a kis műsornak köszönhetően, a szemem duzzadt volt és vörös. Próbáltam helyre hozni egy kis vízzel, meg papírtörlőkendővel,majd a többiekhez fordultam. 

- Nagyon gáz? 

- Dehogy. Csak ne csodálkozz, ha az egyik afrikai srác odamegy hozzád, hogy mit szívsz. - mondta Zsolti. 

- Hahah nagyon vicces vagy. - Gittához fordultam, értelmes választ remélve. 

- Hát, még piros, de annyira nem vészes. 

- Tuti? 

- Ahha. 

- Jó igazából mindegy. A Valerio már úgysincs itt. - vontam meg a vállamat. Így hát a szememet törölgetve mentünk a Mamához, hogy beosszon minket valami munkára. Mikor odaértünk, csak annyit mondott: Copertine. Due! - ami annyit jelentett, hogy mindkettőket fóliázni küld. Ami egyrészt azért jó, mert a fóliázás még a viszonylag tűrhető munkák közé tartozik, másrészt meg azért, mert szinte soha nem osztanak be minket Gittával ugyanarra a posztra. Szánt szándékkal persze. Így hát megkönnyebbülve mentünk a gyár közepébe, a legnagyobb területre, a fóliázáshoz. 

- Ilyen nincs. - Torpantam meg hirtelen. 

- Mi az? Mi bajod? - kérdezte Gitta, majd arra fordult, amerre én bámultam. 

- Ilyen nincs. - ismételte meg ő is, amikor észrevette Valeriot, aki előttünk fóliázott. A hosszú sor, a futószalag előtt, az összes hely foglalt volt. A másik oldalon elkülönített fóliázos helyek voltak. Pont két szabad volt. Az egyik, egy olasz lány mellett, a másik pedig közvetlenül Valerioval szemben. Míg vártunk Robertóra - a fóliázást felügyelő bácsira - Gitta hozzám közel hajolt és azt mondta: 

- Majd megyek előbb én, és odaállok az olasz csaj mellé. Akkor Roberto téged csak a Valerioval szemben tud beosztani. 

- Ne! Gitta, totál gáz ez az egész. Ilyen kisírt szemekkel, nem akarok odaállni elé. - ellenkeztem, de Gitta csak mosolygott és már oda is sietett, az olasz lány mellé. 

- Scusa, Roberto! - szólt Robertónak, és odamutatott a fóliázós gépére, hogy olvassa be a kártyáját. Próbáltam a hátába lyukat égetni a tekintetemmel. Roberto aztán felém fordult, körbe nézett szab helyet kerese, aztán a Valerioval szembeni helyre mutatott. Sóhajtottam egy nagyot, majd odamentem. 

- Szia. - modtam félénken. 

- Tudod… - hajolt közelebb - csak neked foglaltam ám ezt a helyet. 

- Ó, igazán? 

- Ahha. 

- És mégis honnan tudtam, hogy ide osztanak be? 

- Valahogy megéreztem. - tette színpadiasan a mellkasára a tenyerét, majd rámkacsintott. Halkan felnevettem és a fülem mögé tűrtem egy a copfomból kiszabadult hajtincset. A következő pillanatban, pedig a Mama idegesítő hangja szólalt meg, amint olaszul karattyol valamit. Valerio hangosan fölnevetett év válaszolt neki. Rájuk néztem. Mama az ujját rázta felé, mint ahogy a felnőttek szokták a kisgyerekeknek, amikor valami rosszat csináltak, majd rám mutatott. Valerio ismét felenevetett és válaszolt neki. Ez a válasz valószínüleg már tetszett a mamának, mert bólintott és elment. Valerio pedig cinkosan rámmosolygot. Elkaptam a tekintetetm, és a fóliára összpontosítottam. Nem mertem ránézni. Olyan közel volt. És nekem meg tiszta vörös a szemem.

- Most amúgy a Mama leszídta, hogy ne beszélgessen veled? - nevetett fel mellett Gitta. 

- Ahha, azt hiszem. - válaszoltam, de továbbra sem emeltem fel a tekintetemet a fóliáról, meg a könyvről. 

- Amúgy tök cuki, folyamat rád les. 

- Tényleg? - erre már felkaptam a tekintetem és ránéztem. Gittának igaza volt, a pillantásunk pont találkozott. Elmosolyodtam. De nem bírtam sokáig. Egyszeráen képtelen vagyok egyhuzamban sokat azokba a gyönyörű zöld szemekbe bámulni. Az ábrándozásom és a zavarom miatt, egy könyvet már negyed órája próbáltam becsomagolni, és három fóliát használtam el eddig, de még mindig nem jártam sikerrel. 

- Mi történt Lora, miért lassúltál le? - szólalt meg előttem Valerio. 

- Tessék? - kapta fel hirtelen a fejem. 

- Már vagy negyed órája csinálod ugyanazt a könyvet.- biccentett, nekem pedig huszonkét árnyalattal lett pirosabb az arcom. Valerio mosolya elmélyült, a szemében huncut fény csillant. - Ne segítsek? - az arcom további nyolc árnyalatot sötétült. 

- Megoldom, köszi. - préseltem ki magamból. Gittából kitört a röhögés. 

- Most komolyan beszólt, hogy lassan dolgozol? 

- Ahha, úgy tűnik. 

Hát ez kész. Sasol ám a gyerek. - nevetett tovább. - Amőgy rólad beszélnek. - biccentett Valerio felé, aki a mellette álló, Gitta sorában lévő két olasz lánnyal beszélgetett, és közben folyamatosan rám lestek. Mind a hárman. 

- Ez nem ér. - vágtam durcás arcot Gittának. - Najó tudod mit? Kezdjünk el feltűnően róla beszélni. 

- Oké. - egyezett bele Gitta. És ezentúl nem néztünk félre diszkréten, ha a Valerióról beszétünk. Aki észre is vette ezt. Nevetve megrázta a fejét és a két lányhoz fordult. 

- Nemtud valamelyikőtök magyarul? - kérdezte, én pedig felnevettem. 

- Mi az? Mit kérdezett? - hajolt hozzám közelebb Gitta. Annak a körülbelül két év olasz tanulásnak köszönhetően,  néhány olasz szót és mondatot letudtam fordítani, aminek most kifejezetten örültem. 

- Megkérdezte azktól a lányoktól, hogy nem tudnak e magyarul. 

- Hahaha. Gondoltam, hogy idegesíteni fogja, hogy nem tudja miről beszélünk. 

- Igen, én is. - bólintottam elégedetten. És ez így ment tovább. Néha felnéztünk egymásra, én elpirultam, aztán lesütöttem a szememet. 

- Finito! - Mondta aztán, majd felemelte mindkét kezét, jelezve, hogy végzett. 

- Majd még beszélünk. - lépett közelebb hozzám, amikor elment mellettem. - További jó munkát szöszi. - és egy újabb féloldalas mosollyal tette teljessé az elvonulását. 

- Egek Lora!  Azt hittem már nem is lehetsz vörösebb, de tévedtem. Mi lesz a randin? Paradicsommá válsz? 

- Fogd be! - Nevettem fel. Persze azért valamilyen szinten igaza van. Izgulok, hogy milyen lesz a randink. De inkább kíváncsi vagyok. Kíváncsi vagyok milyen egy randi olaszország utcáin egy olasz fiúval.