9. Fejezet
Fölmentem a sötét lépcsőházban, a szobánk ajtaját a lehető
leghalkabban próbáltam kinyitni. Már mindenki aludt. De Gitta megesketett a
randi előtt, hogy ha elalszik mire hazaérek, akkor is föl kell keltenem.
- Gitta! – ráztam meg enyhén a vállát, mire mocorogni és
morgolódni kezdett. Lassan kinyitotta a szemét, és mikor észrevett, hirtelen
felült az ágyon a sötétben.
- Úristen. Na milyen volt, mesélj! – Hatalmasat sóhajtottam.
Mint a gimis filmekben a főszereplő lány, abban a bizonyos jelenetben, amikor
álmodozva néz fel a plafonra, és természetesen nem hallja a kérdést, amit a
tanár feltett, neki mert természetesen éppen tanórán van.
- Nagyon nagyon jó volt. Valerio iszonyat édes. És tényleg
igazi úriember… nem csak hogy pontban éjfélre hazahozott, de meg sem csókolt!
Csak egy puszit adott az arcomra.
- Tényleg? – vágott meglepett fejet a barátnőm.
- Ahha. Nem tudom… szerintem miért?
- Szerintem nem kell túlagyalnod. Tudod, mondták itt a
srácok is, hogy az olasz fiúk nagyon lassan lépnek.
- Igaz. – bólintottam, bár még mindig nem voltam teljesen
meggyőzve. – Fogd meg a szoknyám. – mentem hozzá közelebb.
- Jesszus! Mitől vagy csurom víz?
- Belelökött a szökőkútba. – mondtam, mire Gitta szemei
tágra nyíltak. – Najó, vagyis beleestem, de miatta.
- Hogy hogy? – kérdezte, én pedig dióhéjban elmeséltem neki
az eseményeket.
- A többit majd holnap elmondom. Most aludjunk.
- Okés. – Értett egyet, aztán vissza is feküdt az ágyába. Én
pizsamába öltöztem, és amint magamra húztam a takarót és lehunytam a szemem, a
fejem mellett a kis asztalkán a telefonom rezgett, majd világított, jelezve,
hogy üzenetem jött. Hunyorogva nyúltam ki a telefonomért, amikor a kijelzőre
néztem, megláttam Valerio nevét, így egyből élénkebb lettem.
- Jó éjt szöszi és
bocsi a ruhádért. Legközelebb jóvá teszem. – olvastam az üzenetet. Szélesen
elmosolyodtam. Már nem aggódtam semmiért. Biztosan az az oka a csók hiánynak,
hogy túlságosan is úriember.
- Ajánlom is hogy
jóvátegyed. :D Aludj jól. – pötyögtem vissza gyorsan a választ, aztán
lehunytam a szemem és elaludtam.
***
Másnap reggel minden a szokásos módon ment. A Spedizione
mellett megint úgy mentem el minden egyes alkalommal, hogy elvörösödött a
fejem, és a szívem gyorsabban kezdett el verni minden egyes alkalommal, amikor
Valerio rám nézett, féloldalasan elmosolyodott és azt mondta: Ciao bionda! A
haverjai kaján vigyorárol pedig próbáltam nem tudomást venni. Persze a téma
elöl sehol nem menekülhettem, csoportunk minden tagja a Valerioval való randim
miatt érdeklődött. Elsőként Lillának meséltem el.
- És körbemutatta a várost?
- Ahha. Legalábbis egy részét. De hát nem igazán tudtam koncentrálni,
hogy miket beszél az épületek történelmi hátteréről.
- Hol ettetek?
- Csak fagyiztunk, meg spritzet ittunk. És pontban éjfélre
hazahozott.
- Azt, micsoda úriember! – És igen, ennél a pontnál Lillának
is ki kellett fejtenem az este furcsa befejeződését. Persze nem csak Lilla, de
Zsoltiék sem találtak ebben semmi furcsát.
- Az olasz pasik ilyenek. – mondta Lilla.
- Ja, csoda, hogy egyáltalán egy hét után elhívott. Itt nem
úgy megy ám a dolog mint otthon, hogy flörtöltök egy buliban, aztán egyik dolog
követi a másikat. Itt nagyon zárkózottak a lányok, és a fiúk meg alig mernek
hozzájuk közelíteni. Egy csomó ideig csak kerülgetnek. – mondta Zsolti,
miközben a reggelijét vette ki egy papírzacskóból.
- Na igen, de ő félig moldáv. – emeltem fel a mutató
ujjamat, mert fontosnak tartottam ezt az információt.
- Hát valószínűleg ez az oka, hogy már túl vagytok az első
randin.
- Na jolvan. Meggyőztetek. – adtam be védül a derekam. A nap
fénypontja – természetesen a munka végén kívül – az volt, amikor Valerio a
szokásos időpontban – egy órakor – odajött ahol szortereztem. Nem beszéltünk
sokat, csak annyit, hogy most megy haza és majd ír, de már maga az a tény is
megmosolyogtatott, hogy munka után még gyorsan idejön hozzám elköszönni.
- Hogy ment a tegnapi randi Lora? – kérdezte Gabi, Balázs
barátnője, listázás közben.
- Húú, nagyon jól. Sétáltunk a városban, meg fagyiztunk.
Nagyon szuper volt.
- Na és lesz folytatása?
- Igen. Valószínüleg. – bólintottam mosolyogva.
- Szuper. – Így hogy egész nap jár az agyam, és izgalomban
vagyok, nem is annyira vészes a munka. Vagy legalábbis nem halálos. Éppen
Ritával tartottam az ebédszünetemre, amikor a folyosón megláttam Tomit. Nem
tudtuk kikerülni, mert ez az egy út vezetett az ebédlőbe, így hát kénytelen
voltam elmenni mellette. Amint észrevett, látszott rajta hogy mindjárt meg fog
szólalni. Szinte hallottam, ahogy magában mondja, hogy: „Jólvan, akkor háromra
megszólalok. 1..2…”
- Bocs a hétvégéért. – mondta bűnbánóan rámnézve. Látszott
rajta, hogy tényleg sajnálja, és biztos nagyon rosszul érzi magát miatta, ezért
kierőltettem magamból egy mosolyt.
- Semmi baj. – aztán gyorsan elmentem mellette. Mire
hazaértünk már hullafáradt voltam. Csak a szokásos. Ám vártam, hogy mikor kapom
a szokásos délutáni/esti üzenetemet Valeriotol. Amikor megmondtam neki, hogy
csak augusztus végégig tudok maradni, nagyon meglepődött.
- Szóval már csak két hét?
- Ahha. – válaszoltam, és szomorúan elhúztam a számat. – Ő bólintott,
majd eszébe jutott valami ami mosolyt csalt az arcára, és rámnézett.
- Akkor intenzív nyelvi kurzuson kell részt venned. – Nem vagyok
benne biztos, hogy ezt akkor most pontosan hogyan is értette, de még a fülem is
belevörösödött és nagyot dobbant a szívem. Csak úgy, mint most, az ágyamon
fekve, amint meghallottam a telefonom üzenetjelző hangját. Néhány mondat
csevegés után kiböktem, amit valójában hallani akartam.
- Mikor végzel szerdán
a munkába? – ez az! Gondoltam. Ez csakis egy újabb randit jelenthet.
- Hatkor.
- Te jó ég. Tényleg?
– írta vissza. oké, szóval nem épp erre a válaszra számított.
- Ahha, sajnos igen.
Nyolc „gyönyörűséges” óra a Clespben. Alig várom… – válaszoltam, abban
reménykedve, hogy ettől még nem mondja le a randinkat.
- Rohadt gyár
elrontotta a terveimet. Akkor viszont legyél kész este nyolcra.
- Milyen terveket?
- A titkos terveimet.
– válaszolta, én pedig szélesen elmosolyodtam. Úgy éreztem, Valerio túl szép,
hogy igaz legyen.
- Ne már. Nem fogom
tudni a titkos terveidet? L
- próbáltam belőle kikönyörögni a választ. De ő sajnos határozott személyiség
volt.
- Nem bizony. –
válaszolta azonnal.
- Pedig tudnom kell.
- Majd tudni fogod
szerdán :D
- Jólvan, jólvan. De
mostmár kíváncsivá tettél.
- Hidd el, megéri.
- Ebben biztos vagyok.
. – írtam vissza neki. Randi helyszínek és romantikus filmek jeleneteinek
egész sorozata jelent meg lelki szemeim előtt, de arra, jutottam, hogy végülis
mindegy, hogy hova visz és mit csinál. Biztos vagyok benne, hogy oda és vissza
leszek érte.
***
- Mondtam már hogy fogalmam sincs hogy hova visz. – mondtam vagy
húszadszorra másnap este a lányoknak, miközben egy szál törölközőben ülve ültem
az ágyamon és kicsit még mindig vizes hajamat fésültem.
- Huu de ez olyan izgi. Istenem de irigyellek. – rázta a
fejét Eliza.
- Hát nem panaszkodom. – vigyorodtam el elégedetten, aztán
grimaszoltam egyet. – És akkor remélem legalább ezen a randin meg fog csókolni.
- Jajj hát amúgy nem tudom mit izélsz annyit ezen. Tuti az
van amit a Zsoltiék mondtak… - dőlt neki az ajtókeretnek Rita.
- Persze, tudom. Csak már nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy
csókol, na. – nevettem fel.
- Hát biztos vagyok benne, hogy megfogod tudni. – nézett rám
Gitta. – amúgy most hétvégén hova megyünk?
- Velencébe nem? Ha már múlt héten kimaradt. – mondta Eliza.
- Jah igen. Meg akkor elmehetnénk még Veronába is. Júlia
házához.
- Uhh oda én is nagyon elszeretnék! Meg a Garda tóhoz. –
bólogattam hevesen.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Hát azt méh nem, hogy melyik nap. – csóválta a fejét Rita.
Fél füllel hallgattam csak a lányokat, akik a hétvégi terveinket próbálták
összehozni. A telefonom hirtelen rezegni kezdett mellettem. Unottan néztem rá,
egyik kezemben a hajkefével egy próbáltam egyenletesre fésülni a hajamat,
miközben megnyitottam az üzeneteket. Elmosolyodtam amikor megláttam Valerio
nevét.
- Hé, a múltkori estével kapcsolatban… mérgesnek tűntél
amikor kiszálltál a kocsiból, jól láttam?
- Nem, nem, dehogyis. Csak még sosem találkoztam ilyen
úriemberrel mint te vagy. ( Hiányoltam azt a csókot)
- Ohh de hát én nem vagyok úriember… egy úriember nem kínál
rögtön italt egy hölgynek.
- Hát az én tapasztalataim legalábbis az vagy. A magyar
srácokhoz képest. De miért? Ezzel azt akarod mondani, hogy megpróbáltál
leitatni? :D
- Csak vicceltem. Győzni egy részeg lány felett gyávaság.
Vadász vagyok. Nem szeretek könnyen nyerni. – éreztem ahogy a meleg szétárad a
testemben, amint olvastam a szavait. Valószínűleg a meleg az arcomra is
kiterjedt, mert Gitta hozzám fordult.
- Mi az, miért vágsz ilyen fejet?
- Írt a Valerio.
- Uhhhh. – mondták kórusban a lányok. Bármennyire is ejtett
zavarba ez a fiú, tisztában vagyok vele, hogy ez egy játszma. Még ha nagyon
édes is. És versenyben kell maradnom.
- Tudod hogy nagy játékos vagy. Az arcodra van írva. Még jó,
hogy szeretek játszani. – írtam vissza, kíváncsian várva, hogy erre vajon mit
lép.
- Igen és én nagyon jó vagyok ebben a játékban. – Na tessék.
Nem kell növelni az egóját, rendben van az. Maradjunk a biztos középútnál.
- Hmm… majd meglátjuk.
- És mit szólnál ha azt mondanám, hogy gyere le egy
pillanatra az utcára? – hirtelen fölültem az ágyon. A hajkefe kiesett a
kezemből és nagyot koppant a földön.
- Mi az? Mi történ? – kérdezte Liza.
- Lányok… itt a Valerio.
- Mivan? – jött az egyhangú ledöbbenés.
- Mármint itt a Casa a Coloriban? – mutatott a földre Rita.
- Itt van kint az utcán.
- Jééézussssom! – sikított Gitta.
- De hogyhogy? Vagy miért jött? Mentek valahova? – jöttek a
kérdések.
- Fogalmam sincs. – adtam az őszinte választ. Nem is tudtam
vissza írni mást, mint:
- ??????????? – aztán eszembe jutott valami és magamra
néztem. Egy szál törölköző volt csupán rajtam. Bármennyire hülyén hangozhatott,
muszáj volt megkérdeznem: - nem gond, ha a pizsamámban jövök le? :D
- Nekem, nem.
- Oké, akkor megyek a pizsamámban. – a kezem remegett. Ez
volt az oka, egy aprócska hibának. Ugyanis azt akartam írni neki, hogy csak egy
másodperc és megyek ( one sec) de annyira remegett a kezem, hogy a következő
szavakat írtam le teljesen véletlenül:
- One sex. – amint észrevettem a hibát, rögtön ki is
javítottam. de éreztem, hogy mennyire kínos a helyzet.
- Csak egy szex? – írta vissza azonnal.
- Nem. Úgy értem „sec’. Azt akartam írni. Csak sietek ezért
írtam rosszul.
- Ja, ja minden lány ugyanezt mondja.
- Még jó, hogy én nem vagyok minden lány.
- Igen, igen, te szégyenlős vagy, észrevettem. – még hogy
szégyenlős?! Én?! Nem, de megpróbálom belőle a legjobbat kihozni.
- Ez a te hibád. – válaszoltam még utoljára, aztán kénytelen
voltam tényleg felöltözni, mert a lányok megállás nélkül kérdezősködtek. Ilyen
kapkodva és sikoltozva és hisztérikusan még nem öltöztem föl soha az biztos.
Felvettem a pizsamámat, ami hihetetlenül apró, feszülős fekete rövidnadrágot,
és tapadós fekete ujjatlan felsőt jelentett. Nem volt rajtam smink, de nem is
volt rá idő, meg gáz lett volna, ha észreveszi, hogy gyorsan még kisminkeltem
magam miatta. A hajam viszont szerencsémre frissen mosva terült el a hátamon és
a vállamon. A nagy sietségben elfelejtettem fölvenni a papucsom, így mezítláb
futottam le a lépcsőházban, de nem érdekelt. Amikor az udvarra értem, láttam,
hogy a lányok, akárcsak a verebek egymás mellett mind ugyanabban az ablakban
állnak, és figyelik minden egyes lépésem, közben kiabáltak is valamit, de
annyira dobogott a szívem, hogy meg sem hallottam. Amint kiértem a kapuhoz, az
utcára, megláttam. És a pillangóim heves verdesésbe kezdtek. Az ajkamba kellett
harapnom, hogy ne hagyja el a számat hangos sóhaj. Egy nagy csillogó, fekete
motoron ült, laza testtartással. Rajta fekete bőrdzseki. Egyik keze a zsebében,
másikkal a fekete bukósisakját tartotta. Szőke hajának kusza tincsei a szemébe
lógtak. Leszállt a motorról, a bukósisakot az ülésre tette. Közelebb jött,
egészen a kerítésig, ahol összefonta hatalmas mellkasa előtt a karját, és
nekidőlt a kerítés rácsainak. Végignézett rajtam. Nem zavartatta magát, minden
egyes porcikámat szemügyre vette.
- Ez mind a pizsamád? – kérdezte azzal az elbűvölő
féloldalas mosollyal az arcán.
- Meleg van. – mondtam magyarázatképp és rájöttem, hogy
igaza van. Az ő jelenlétében tényleg szégyenlős leszek.
- Az biztos. – válaszolta mélyen a szemembe nézve. Aztán
ellökte magát a kerítéstől és közelebb lépett.
- Szóval… tudod én mindig úgy gondoltam, hogy egy csóknak
váratlannak kell lennie. – hallottam a szavakat, de nem tudtam rá reagálni.
Azon gondolkoztam, hogy álmodok e éppen. Ám ha álmodok ez egy nagyon édes álom,
ugyanis Valerio a következő pillanatban
megszüntette köztünk a távolságot és ajkait az enyémre tette. Olyan volt mintha
elektrosokk érte volna a testemet. Még a lábujjamban is éreztem a bizsergést.
Lábujjhegyre álltam és elmélyítettem a csókunkat. A keze a derekamra siklott és
közelebb húzott magához. Számtalan bulinak köszönhetően már csókolóztam egy pár
emberrel az életemben. Volt már német csókpartnerem, orosz, egy olasz, magyar
természetesen, sőt! még egy kivételesen jóképű arab is. De úgy éreztem, mintha életemben most
csókolóznék először. Lágy volt, puha, ugyanakkor szenvedélyes, vad játék.
Valerio nem hazudott. Tényleg nagyon jó ebben a játékban. Pillanatokkal,
percekkel, vagy kitudja, talán órákkal, napokkal később, amikor elváltak egymástól
az ajkaink, mosolyogva elhúzódott tőlem, egy hosszú tincseit az ujjai közé
fogta és azt suttogta:
- Jó éjt szöszi. Reggel találkozunk. – kacsintott rám, aztán megfordult, felvette
a bukósisakját, felbőgette a motort, majd elviharzott. Ott álltam teljes
mértékben pocsolyává olvadva. Elkezdtem visszamenni a házba, de amint megláttam
a lányokat az ablakban akik azt kiabálták, hogy:
- Naaaa? Mivolt? Megcsókolt ugye? Mond hogy megcsókolt! – az egyetlen
reakció amire képes voltam, hogy ott helyben lefeküdtem a betonra. Néztem a
sötét eget, amin már megint nem láttam csillagot. Hagytam, hogy a lágy, meleg
nyári szellő simogassa az arcomat. Megvártam amíg a lepkéim lenyugszanak, a
szívverésem pedig visszatér a normális ütemre. Beérve a szobába azonban a
lányok sikonyálásától, én is újra felpörögtem. Ennek azonban a folyosó többi
lakója nem örült, mert Ati be is jött szólni, hogy maradjunk csöndben, mert a
többiek már alszanak. Elmondtam a lányoknak minden egyes részletet. Egy ideig
nem tudtam aludni, mert újra és újra végigjátszottam a fejemben a jelenetet. Ez
nem olyan, mint az a tündérmese amit elképzeltem, mielőtt fölültem volna az
idáig hozó buszra. Ez jobb annál. Sokkal jobb.
